Syracuseban idén 17. alkalommal rendezték meg a Miracle Ride nevű jótékonysági rendezvényt, amely ez alkalommal mind a Golisano gyermekkórház, mind a már épülő rákkutató központ részére gyűjtött támogatást. A tavalyit sajnos kihagytam, de az ideire már két szerepben is eljutottam félhivatalosan mint fotós, és hobbi szinten mint motoros. A regisztráció  reggel 9kor indult, az early bird-ök már akkor javában felsorakoztak, mire én odaértem. Átvettem a szervezői pólót meg a backstage pass-eket, és ráfókuszáltam az országútra. Szépen szálingóztak a motorosok, minden érából. Tiszteletét tette a szegecselt nyeregtáskás, bőrrojtos kormányú  "évente akár 2o mérföldet is megyek" mazsoláktól kezdve egészen a merevvázas patkánybobbereken felnőtt szénnévarrt szőrös-szagos ősbájkereken át mindenki, hiszen most ezen a hétvégén nem számtott hogy ki/mi vagy, a lényeg a közös gurulás volt. Nem tudni miért, de a helyi tv még vágóképnek is berakott, ami nem tudom kinek az ötlete volt, de ne is kutassuk a miérteket.. A szervezők nem is aprózták el, a cirka 6o mérföldes karika északra indult a szépséges Oneida tóhoz, majd egy laza tóparti krúzolás után tüstént délnek fordult a mesebeli Chittenango vízesés felé a Cazenovia tóig, majd uzsgyi vissza a Spinning Wheel étteremhez. Az időzítés tökéletes volt, mert több tucat sikamlós pipi már a rúdon tekeregve várta a farkaséhes társaságot. A hangulat nemsokára a tetőfokára hágott, a zenekar csavarta a bluest, jött a tombola, tánc, és a többi kötelező program. A rendezvény abszolut sikeres volt mind hangulat, mind az összegyűjtött adományok tekintetében.  Hálából a gyerekek egy tablót is készítettek, amit  még a legmorcabb riderek is megkönnyeztek. Jó volt látni az évek alatt összejött társaságot, akikről lerítt, hogy a való életben soha nem futottak volna össze, soha nem ültek le volna meginni egy sört együtt, azonban az önzetlen segítségnyújtás összekovácsolta őket, követendő példát állítva mindannyiunk elé.