Kábe egy hónappal ezelőtt a fejemet csapkodtam, hogy lemaradtam egy Down koncertről Rochesterben, igy gyorsan csekkoltam, hogy ha már Syracuseban nem él a rákendról, akkor hol máshol. Akkor bukkantam a Metallica honlapján a két novemberi koncertdátumra Buffalo-ban , illetve Albanyban (igen Syracuse a kettő között van, tehát rajtunk csak átutaznak a srácok) Hosszas tanakodás után a buffalo-i koncert mellett döntöttünk. Megbeszéltük, hogy én szervezem az autót, és hogy meglegyen a kezdőrugás az útra, megpróbálok kibérelni valamit, ami odab@asz. Egy pick-up truck-kal szemeztem, de mivel csak 2 személyes volt, mi pedig hárman voltunk, nem lett volna ildomos valakit a platóra küldeni az autópályán 3 órára, két okból:
1, november van
2,nem egy kilencvenes évekbeli tinivigjátékban szereplő kalifornai tinédzserek vagyunk akik a tengerparta mennek strandröpizni.

"Akkor elvinném a feketét" felkiáltással aláirtam a kölcsönzőnél a papirokat és pár perccel később már reptettem is a West Genesee-n, hogy felvegyem a többieket ezzel a döggel:

Egy veszett erős, szép nagy, 3,5 literes Chevy Impala. Egy jellemzó részlet: bedobtam a fényképezőt hátra, ami a csomagtartó végébe csúszott, úgy tudtam csak elérni (én!), hogy egyik lábam sem volt a földön :D Felvettem a többieket, majd V6 vugyvugy-al felkanyarodtam a 81-esre. GPS-t vittünk, és nagy hasznát vettük, mert bár autópálya köti össze a két várost, az autópályák kereszteződésénél kialakult spagettikben ember legyen a talpán, aki kiigazodik.

Rochester után jött az első pihenő, és mivel meg is éheztünk, bágyadtan beálltunk a szénnémosott-metallicapólós sorba. Az egész parkoló a koncertre tartott, minden asztalnál hosszú hajú rockerek nyomták a kergeburgert. Egy gyors vacsora után, visszakanyarodtunk, hogy nehogy egy percet is késsünk az eseményről. Mivel a 95.7 rádióadót elhagytuk, igy Backstreet boys-ra kellett Metallica koncertre mennünk, mert annyi időnk (meg eszünk) nem volt, hogy kiirjunk egy cd-t. A csápolás igy sem maradt el :D
7 előtt nem sokkal be is futottunk Buffaloba, ami igy sötétben sokkal nagyobbnak tünt mint Syracuse :D A HSBC Arenat is hamar megtaláltuk, és a körülötte lévő hangulat azonnal ismerős volt. Tömött kocsmában headbangelés, limuzinok, a parkolóban kisebb-nagyobb csoportok készülődtek a megmérettetésre, ki teherautóplatón táncolva, ki szimplán V8 túráztatással. A bejáratnál hamarosan szembesültünk a sorral, ami ránk vár, és már temettük is az előzenekarokat. Azonban megdöbbenésünkre a sor egy gyalogos ember tempójával haladt, igy hihetetlenül gyorsan bejutottunk, le a kalappal a szervezők elött. Bár én még szivesen hallgattam volna egy kicsit a sor mellett álló, megafonnal kezében hadonászó öltönyös balfaszt, aki meg akart győzni, hogy ha bemegyünk, akkor a sátánt imádjuk.

A közel 20000 főt befogadó aréna megdöbbentő méretekkel rendelkezett, percekig csak álltunk, és csodáltuk :-D Még nem mentünk be, kint a folyosón iszogattunk, és figyeltük mégis milyen az átlag amerikai Metallica rajongó. Nos az átlag rajongó 50 éves. Ez azt jelenti, hogy 0-tól 100 éves korig (igen, volt kismama is) apukák kisfiukkal egyen-metallica pólóban, komplett családok nagymamával bezáróan minden korosztály ott volt. Beszélgettünk, hogy vajon mi is el fogjuk-e vinni a srácainkat az akkor már lehet hogy nekünk csak statikus zörejnek hallatszódó koncertre. De mivel drága jó apám elvitt tizenévesen Deep Purple-re, igy ez valószinőleg egy örök körforgás :D

Két felejthető előzenekar volt, egy glam-es szükgatyás kalapos nyálparádés, és egy sikitós-hörgős kibelezős. Ezalatt én megpróbáltam a helyünkön ülő, közel másfél kilónyi arc-piercinget viselő hölgyeményt rábirni, ugyan, üljön át. Miután nagy nehezen megpróbálta elmondani, hogy az ő helyén is ülnek ( igen, a nyelvében volt még egy fél kiló), de azok is azért ott, mert az ő székükön is más ül. Az egész kezdett valami óvodai székfoglalóra hasonlitani ,mig egy rendező oda nem jött és a rossz helyen ülő elkeveredett nyugdijas-csoportot (komolyan, nem vicc!) átkisérte a szomszéd szektorba, ahová a jegyük szólt.
Jött a behangolás, és hasonlóan jártunk mint 2007-es TOOL koncerten a Szigeten. Lementek az előzenekarok (bevallom a nevükre sem emlékszem) akiknek egész jó hangzásuk volt, és elég hangos is volt, de amikor az egyik road felment és berúgta Lars dupla lábdobját, abban a pillanatban állt meg a szivünk, és a dobhártyánk vette át a funkcióját. A basszusgitárnál leesett a szőr a kezemről, és igy vesztettük el további testrészeinket és váltunk kifacsart citrommá, pedig még el sem kezdődött. A szinpad 360 fokos volt, középen forgó konzolon állt a dob, a szinpad felett pedig a lemezboritót idéző 8 koporsó lebegett.
A büféknél korábban ezt a felirtatot láttuk : " A Metallica kérésére a sör árusitást 8:50kor felfüggesztjük". Ebből megfejtettük, hogy 9kor várható a kezdés, és igy is lett, 9 után nem sokkal a hires S&M intro után megérkezett a szivdobbanás, amely nyitja az Death Magnetic albumot. Vaksötétben ment le az elsö szám a "That was just your life" amit lézershow-val füszereztek, amitől inkább éreztem magam egy apagyi diszkóban, mint Metallica koncerten, leszámitva, hogy ott valószinőleg nem kereseném leszakadt, és elgurult fejem a sorok között. A második számnál már rendben voltak a dolgok. Energikus, pörgös volt az egész koncert, minden szám 1.2 szeres sebességgel ment, nem vicceltek a fiúk, megvolt a póver. Kellemes meglepetésként végigkisértük a Metallica diszkográfiát, lejjebb talán ott lesz a setlist. Hetfield hozta a hergelős hangulatot, Hammett nagyon jól kente a szólókat, Trujillo hozta a már-már jeligévé vált kosaras, térdzoknis lépegetést, Ulrich pedig legalább háromszor sértődőtt meg a közönségre:-D, tehát mindenki tette a dolgát.

Szemezzünk most a mai napon feltöltött videókból, azoktól a szerencsésektől, akiktől a bejáratnál nem vették el a kütyüket.
Volt "One" iszonyú pirotechnikával, lángfestéssel:
.
.
"Master of puppets" lézerrel, amit mellesleg mindenki kivétel nélkül üvöltött (amely velem egyidős....lenne, ha 23 éves lennék :-DDD)



"Nothing else matters", és persze az örök "Enter Sandman"




Lent a szoritóban, ahová persze leghamarabb fogytak el a jegyek meglepő rend uralkodott. Később láttuk miért. Amint kialakult egy pogó, öltönyös emberek jöttek be zseblámpákkal, és a rendbontókat(?) kitessékelték. Igy az első sorok csak szolid villázásban bontakoztak ki. Amit azért nem értek, mert ébredtem én már TCS koncert után talpnyommal a hátamon, mégse szóllt ránk senki :-D
Voltak meglepő dalok, mint a No remorse, Creeping death, Damage Inc, stb. Egy perc megállás sem volt, már mi sem birtuk, nem tudom, ők hogy birták. A visszataps után jött még egy két klasszikus, majd Hetfield megkérte a szervezőket, kapcsolják fel a lámpákat, hadd lássa Buffalot, és hogy kiszúrja ki az aki nem énekli az utolsó számot, ami nagyon egyszerü lesz, mert három rövid szó kell: "Seek and destroy" Már állva tapsolta őket mindenki, amikor elkezdődött a búcsúdal és fekete strandlabdák szállingóztak le a tetőről, hogy őrületes foci vegye kezdetét a zenekar és a közönség között.



Ennyi volt, szinte észrevehetetlenül eltelt a bő két és fél óra. Még végignéztük, amint beszórnak néhány kiló pengetőt, és dobverőt, majd fájó szivvel búcsút intettünk a zenekarnak. Hazafelé megint kiálltunk egy pihenőnél, hogy beállhassunk pipilni a szénnémosott-metallicapólós sorba :-D
Hajnal háromkor parkoltam le, és édes emlékekkel zuhantam az ágyba.