A tavalyi influenzia elleni oltás annyira drámai volt, hogy idén oda sem mertem somfordálni, hátha megint összefutok Uhurával. Ennek az lett a következménye, hogy benyaltam valami vírust, amivel már pár hetek  óta küszködök. Persze sikertelenül, ezért ma összeszedtem magam, és elkocsikáztam az Employee Health-re, hogy lássuk tetsközelből, hogy is működik az amerikai egészségügy. Persze elképzelni sem tudok jobb kezdést a napnak, mint gurgulázó köhögések, és hatalmas tüsszentések közben levakarni az ujjnyi jeget a kocsiról, de legalább mire végeztem, tényleg beteg lettem. A Márki szolidaritást vállalt, mert meglepően ugyanolyan huruttal indult, mint ahogy én az utóbbi napokban.  Leparkoltam a kórháznál, és átcammogtam a Jacobsen Hallba. Bejelentkeztem az ablaknál, ahol ahogy kimondtam a "flu symptoms" szóösszetételt,  leeresztették előttem az ablakot, és résen át kicsúsztattak egy szájmaszkot. mi jöhet még? Lelki szemeimmel már láttam a hazmat suit-os (mára: hazardous materials) csókákat, akik berontanak, és elvisznek egy titkos földalatti bunkerbe, hogy a majmomról kérdezősködjenek.

Végül csak jött egy nővér, aki bevitt egy vizsgálóba, megmérte a vérnyomásom (?), majd átvitt egy másik vizsgálóba, hogy várjak ott. Órákon át mászkáltam fel s alá a maszkomban, mint Hannibal Lecter, majd legnagyobb meglepetésemre mosolyogva belépett Uhura hadnagy. A maszk ellenére is felsimert, mert rögtön megkérdezte: "még ruhában?"

Miután ilyen jól kinevettük magunkat (persze én belül sírtam), meghallgatta a sóhajomat ingen keresztül(?), majd megnyomkodott itt-ott, benézett ide-oda. Hümmögések közepette egy szó nélkül kiment.

Újabb órák teltek el mire visszajött és közölte fogalma sincs mi a bajom, de valami vírusos fertőzés lesz, amit pár napon belül kiheverek. Hozott egy egységcsomagot, ami fájdalomcsillapítóból, meg torokbonbonból állt, hogy ezt szopogassam, amíg jobban leszek, emelett nem ártana, ha innék sok folyadékot, és pihenkek. Ejha!és én még azt hittem pocsékba megy a délelőttöm.