Zach-el ma este elmentünk megnézni az épp itt turnézó Drum Tao tagozatot. Gyorsan besavanyítottunk két sörrel, amíg a hihetetlenül szar, utolsó pillanatban foglalt sorvégi ülőhelyeinket a véletlennek köszönhetően az új, helyszínen módosított nézőtéren középre hozták ki. A másfél órás, akrobatikai elemekben is bővelkedő show maximálisan magábaszívott, már a harmadik percben potyogott a könnyem, annyira szíven talált. Egyébként felháborít a tény, hogy japán kislányok, akik fele olyan magasak mint én, és negyedannyit nyomnak; baseballütő méretű dobverőkkel, autó méretű dobokat püfölnek fáradhatatlanul másfél órán át, én meg elfáradok a tapsolásban. A show interaktív volt, többször bevonták a közönséget, akiknek jobb híján tappsal kellett válaszolni a feldobott ritmusra és igen, jobbára beégtünk. A dobok mellett persze tradicionális japán hangszereket és japán népdalokat is megismertünk, és másfél óra után úgy álltunk fel, hogy nekünk bizony közünk nincs a doboláshoz. Ha nem hallottál még élőben Taiko-t, Shamisen-t, vagy Koto-t, esetleg azt sem tudod miről van szó, akkor feltétlenül kapd el a következő showt, hiszen szerencsétlenek már 1o éve úton vannak.
